HOGY MI IS A KÖZépPONT?
honlap nyitokepek 2019marc
Röviden: Önfenntartó szellemi, közösségi tér, alkotóműhely és adománybolt.
És kicsit hosszabban:
Egy tér, amely több dolognak is teret ad, több dolgot fog össze és kapcsol egy középpontba: 
- Elsősorban képvisel egy szellemiséget, mely természetesen közös szellemi munkában is megnyilvánul. Ezért e hely egyfajta szellemi műhely, vagyis: SZELLEMI TÉR.
Bővebben


HÍREK


Az alábbi cikk 2015-ben született, és még ma is aktuális. Szerzője Sáfrány Zsuzsa.

"Jó-ság

Van egy kór, ami úgy vélem a mai világ egyik legnagyobb gondját is okozza. Azt hiszem, most végre sikerült diagnosztizálnom és nevén neveznem: jó-ság (úgy mint például a sárgaság, vagy a vérszegénység). Mára már, azt kell mondjuk nagyon sok formája jelent meg e betegségnek, sok-sok különböző tünetegyüttessel.

 Sokan most biztos elszörnyednek, hogy mit gondolok én! Pont ebben a borzalmas korban, amiben élünk, és pont most karácsonykor, a szeretet ünnepén, hogy is nevezhetnénk betegségnek a jóságot, hogy lehetne bármennyi is sok belőle, hiszen pont ebből kéne még több, ez a gyógyszer minden bajra és gondra a világban…

Megmutatom (és ezután döntsön mindenki a saját belátása szerint erről a kérdésről), a jó-ság kór, az én jó vagyok tudat nagyon súlyos és rettentő káros torzulásának a képmutatásnak egyik válfaját egy egyszerű példán keresztül, amit a napokban sikerült megélnem.

Íme pár fotó, ami szerintem híven mutatja a betegség tüneteit:

Baba kitépett karral

1

 

 

 

 

 

 

 

Félkarú egér

 2

 

 

 

 

 

 

 Leszakadt fejű nyúl

3

 

 

 

 

 

 

 

Fületlen és "enyhén" koszos maci

4

 

 

 

 

 

 

 

Félpár szakadt szandál

 5

 

 

 

 

 

 

Baba kitépett karral, félkezű egér, leszakadt fejű nyúl, fül nélküli "maci", szakadt és foltos félpár cipő… (De van még több is, csak nem akartam túl sok képpel sokkolni a kedves Olvasót, például féllábú porcelán baba, szem nélküli kutya, lyukas fejű ruhás baba, széthasadt ruhájú Miki egér...) Mielőtt valaki azt gondolná megőrültem és lementem a szemetesbe turkálni elmondom, hogy ezek "ajándékok" melyeket emberek küldenek embertársaiknak.

És íme a kedvencem: autós öltönytáska.6

Hogy ezek a tárgyak most miért szerepelnek itt mint tünetek, és mit is akarok ezzel mondani, mi bajom a majdnem új és drága autós öltönytáskával?

Elmondom és előre is elnézést az indulatért, ami valószínűleg megjelenik e sorokban...

Ezeket a tárgyakat egy faluba, olyan gyerekeknek és családoknak akarták valakik küldeni, akiknek nem jut nap mint nap meleg étel, és nem hogy autójuk, öltönyük, de sokuknak még meleg ruhájuk sincs.

Szeretném hangsúlyozni, hogy kimondottan egy adott faluba, egy karácsonyhoz kötött esemény kapcsán összeszedett tárgyakról van szó! (Én magam egyébként már elég rég kiszálltam a karácsonyi gyűjtések, kampányszerű adományozások, ajándékozások őrületéből. És egyáltalán nem gondolom valós megoldásnak a valós problémára az adományozás legtöbb formáját. És persze különösen ezt a formáját nem. Így ezt a kört is most pusztán szívességből tettem volna meg. "Csak" közvetítettem... volna.)

Szétszedtem a zsákokat, mert hogy - még szerencse! - van már némi rutinom az ilyesmiben és tudom, hogy miket szoktak betenni adományok gyanánt emberek a csomagokba. (Természetesen tisztelet a kivételnek!) És úgy éreztem szétrobbanok, hogy na most ELÉG!

Elég a JÓ-ságból, elég a képmutatásból. Elég abból, hogy sok-sok ember azt gondolja ő jó! Ő adományoz! Ő gyűjt! Ő segít! Közben pedig semmi mást nem tesz csak megszabadul a szemetétől a jóléte miatt felhalmozott feleslegétől, és elküldi egy másik embernek. És teszi mindezt a szeretet nevében! Ott álltam a sok-sok tárgy, a szemét, a mások feleslege közepén és azt gondoltam: ELÉG! És még csak nem is annak sok száz szociális munkásnak a nevében elég, akik közül anno én voltam az egyik. Akik egy-egy adománygyűjtés után az ehhez hasonló szemetet végül átválogatják, kimossák, esetleg megvarrják. Sőt még csak nem is pusztán azoknak a nevében elég, akiknek mindezt szánják!

NEM, nem emiatt, hanem az általános emberi méltóság miatt, annak nevében ELÉG!

Elég! Őszintén kikérem magamnak a társadalom azon felének a nevében ezt a világképet, akik - például most karácsonykor ezen a "szent ünnepen" - megkapják a társadalom másik felének szemetét, feleslegét. Elég, hogy még azt is merik gondolni, hogy ők jók! Sőt úgy vélik, hogy mindenkinek úgy kell gondolnia rájuk, hogy jók! Kikérem magamnak az emberi méltóság nevében, hogy így kollektíven mindannyian jónak gondoljuk mindezt. Jónak gondoljuk a felhalmozást, jónak álcázzuk az ebből következő megszabadulást, jónak az én jó vagyok ilyetén érzését!

Kikérem magamnak minden ember, az emberiség, az emberi méltóság nevében a JÓ-ság ezen elmebajos torzulását.

Fogtam a kezemben ezeket a tárgyakat és sírtam... és közben képek jártak a felemben…

Egy kép például arról, ahogy ott áll egy kislány a karácsonyfa alatt (már ha van hol állniuk, és van fájuk) ezzel a babával, aminek ki van szakadva a keze, kócos a haja, szakadt a ruhája, mocskos a teste. Mit lát?... Azt, ahogy őt látják… valakik, valahol… egy másik ember... akinek a gyereke lehet, hogy éppen egy frissen vett több ezer forintos Barbi-babát szorongat ugyanakkor a kezében (amiből valószínűleg már jó pár van valahol elfekvőben egy dobozban), mindeközben fő a három fogásos vacsora, sütemények illata árasztja el a lakást és talán a mama az új ajándékok felhalmozottsága miatt éppen most selejtezi ki a pincéből a feltornyosult szemetet, ami a tipikus "jó lesz még az a szegényeknek" felszólalással gyűlik egy ideje.

Látom ezt ez a gyereket magam előtt és elszörnyedek. Mit gondolhat, mit érezhet? Talán, ami a legmegdöbbentőbb, hogy még örül is, mert legalább kapott VALAMIT. És ha erre gondolok még jobban elborzadok, hiszen talán pont ezt gondolja az is, aki betette egy zsákba ezt a babát. Talán még azt is gondolja, hogy ez a gyerek hálát érez, hiszen úgy érezheti neki ennyi, vagy még ennyi se jár... De MOST, most VALAKI a nagyvárosban gondolt rá… és ez Ő, ő az ajándékozó!

De tényleg… Mit gondolhat, mit érezhet az, aki ezt a szemetet elküldi egy másik embernek? Ő milyen arcot képzel maga elé? Egy boldog gyerek arcát? Ő vajon szívesen látná a gyereke kezében ajándékként ezt a babát, vagy leszakadt fejű nyulat?

Vagy egy másik kép… Öltönyben a karácsonyfa alatt feszítő férfi, aki lehet, hogy most cserélte le az autóját, amihez ez az öltönytáska már nem illett... Mit gondolhat? Boldog, mert lát maga előtt egy másik férfit, aki örül az ő által küldött táskának? Látja maga előtt azt a másik embert?

És a fél pár, vagy lyukas talpú cipőt küldő milyen képet lát maga előtt? De vonatkozhat ez a kérdés a csomagban még fellelt laptoptáskára is...

Mindenesetre valószínűleg úgy állhatnak a fa alatt, hogy elégedettek, hiszen ők idén is gondoltak a szegényekre, ők mindent megtettek, amit lehet ez ügyben…

Gergő (a párom) szerint én naiv vagyok, mert bennem még felmerül, hogy valaki gondol valamit, és szerinte ennél még rosszabb a helyzet… Szerinte - és be kell látnom igaza van - az emberek jelentős része nem gondol azokra, akikhez eljut(ná)nak ezek a tárgyak. Nincsenek képek… Nem lát arcokat. Nem gondol senkire. Csak magára. Arra, hogy ő jó, hiszen ő ad, ő elküldi, ő gondol rájuk. Neki és a világnak jó képe van magáról, az ő jóságáról.

(Persze kíváncsi lennék arra is, hogy ha nem arctalan ajándékozó lenne, és ott kéne állnia, amikor valaki átveszi és kibontja az ajándékot, akkor ő ott mit érezne, mit látna a másik ember arcán... De azt is tudom, hogy ez több okból sem történik és nem is történhet meg… De ez egy másik alfaja e kórnak, betegség csoportnak a "felelősség fel nem vállalása" nevű tünetegyüttes, amiről majd máskor írok talán.)

Az igazi dráma ebben nem ezek a tárgyak… Nem csak a felesleg és hiány, a gazdagság, a szegénység, a szemét, a felelőtlenség… Nem azok az emberek, akik elküldték ezeket a tárgyakat. Nem! Nem ők a hibásak. Hanem mi, mindannyian. Az egész gondolkodásmódunk! Az, amit ez az egész megmutat. Ez mai világunk kórképének tünete... Az hogy kollektíven képmutatóak vagyunk, az hogy csak magunkra gondolunk, az hogy jók akarunk lenni, az, hogy jónak akarjuk magunkat látni, láttatni, az hogy közben nem gondolunk a másikra, nem látjuk a másikat, nem látjuk az életet, az ő életét, nem látunk semmit és senkit. És eközben még meg is dicsőülünk! Na ez a valódi dráma.

A félreértések elkerülése végett őszintén hiszek a valódi jóságban, a jóakaratban. De ez nem az! Azt is gondolom, hogy a "jónak lenni jó" gondolat, valamint a "legyetek jók" is egy nemes és szép gondolat. De talán érdemes lenne a jó fogalmát sok-sok szempontból újra gondolnunk, megvizsgálnunk.

Természetesen ez az írás nem vonatkozik mindenkire, és akinek nem inge ne vegye magára! De szerintem sokat segítene a világon, ha MINDENKI önvizsgálatot tartana, hogy nem szenved-e ennek a betegségnek valamelyik ágában. Nem észlel-e valamilyen - akár lappangó - tünetet?

Ha körbenézünk a világban, azt gondolom előrehaladott betegség együttesről beszélhetünk, és sajnos ez egy olyan betegség, ami egész-ségesnek álcázza magát, jó képet mutat magáról, mi több a jó képét mutatja, ezért aztán még nehezebb felismerni!

Vigyázzunk! Most különösen, mert talán ez a karácsonyi, Jézus születését ünneplő, az ő nevében a szeretetre, jóságra hivatkozó időszak a legfertőzőbb és legveszélyesebb szakasza az évnek!

Sáfrány Zsuzsa
Budapest, 2015. december 23."