HOGY MI IS A KÖZépPONT?
honlap nyitokepek 2019marc
Röviden: Önfenntartó szellemi, közösségi tér, alkotóműhely és adománybolt.
És kicsit hosszabban:
Egy tér, amely több dolognak is teret ad, több dolgot fog össze és kapcsol egy középpontba: 
- Elsősorban képvisel egy szellemiséget, mely természetesen közös szellemi munkában is megnyilvánul. Ezért e hely egyfajta szellemi műhely, vagyis: SZELLEMI TÉR.
Bővebben


HÍREK


Ma 3 éve egy fontos esemény történt. Aláírtunk egy papírt, ami elindított egy nagy kalandot. Ez a papír egy bérleti szerződés volt, a nagy kaland pedig maga a KÖZépPONT. Tehát a mai nap egy jeles nap, a KÖZépPONT születésnapja!

Nagyon sok minden történt e 3 év alatt. Felújítottunk, majd berendeztünk, és persze azóta át is rendeztük nem egyszer, nem kétszer!

Sokan megfordultak nálunk. Voltak, akik csak jöttek és mentek, de sokan itt is maradtak és csatlakoztak a hely köré szerveződő baráti körhöz. Összekapcsolódtak szálak és születtek mély és még mélyebb barátságok. Láthattunk gyerekeket egészen pici babakortól mára már ovissá, vagy épp iskolás nagylánnyá, nagyfiúvá cseperedni. Ünnepeltünk együtt nemzeti ünnepeket, születésnapokat, karácsonyt és szilvesztert. Hallgattunk előadásokat sok-sok témában. Játszottunk, jógáztunk, olvastunk közösen. Koncertet adtak nálunk komolyzenészek, de szólt nálunk a jazz és a blues is. Volt sok locsizás-fecsizés, borozás, sütizés, de volt sok nagyon mély beszélgetés is. Jöttek táncolni hozzánk vidékről gyerekek és volt jó pár kiállítás is. Alkottunk, kézműveskedtünk, dekoráltunk. És persze tárgyak tömkelege ment át a kezeink között. Megszámlálhatatlan ruhászsákot vittünk le és fel a pincébe, cipeltünk ából-bébe. Több ezer könyv került beárazásra, polcra itt és polcra ott. Voltak nagy szállítmányozások vidékre és kisebb gyűjtések ide-oda. És még mennyi, de mennyi mindenben volt részünk így közösen! Voltak könnyebb és nehezebb időszakok. Voltak nagy mélységek és nagy magasságok. Túl vagyunk néhány nagy beázáson és egy kényszerű bezáráson és most sem tudjuk, hogy mi következik az elkövetkezendő napokban és hetekben. De itt vagyunk, és itt vagytok Ti is velünk. Így hát bízunk a jövőben is!

Sajnos a jelen körülmények nem teszik lehetővé, hogy együtt ünnepeljünk veletek. De szeretnénk megragadni így a virtuális térben is az alkalmat, hogy megköszönjük mindenkinek, aki e három évben bármilyen módon kapcsolódott a KÖZépPONT-hoz, hogy velünk voltatok és vagytok! Külön köszönetet szeretnénk mondani azoknak, akik mélyebben kapcsolódnak a mi kis szerelemgyerekünkhöz és munkájukkal, szeretetükkel segítenek terelgetni az úton őt. Neveket nem fogunk most itt felsorolni, akiket érint e külön köszönet, azok úgyis tudják, hogy nekik szól!

BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT KÖZépPONT, hála és köszönet mindenért!

Álljon itt néhány kép a három évvel ezelőtti állapotról, a mostani helyzet pedig megtekinthető bármikor a nyitvatartási időben! Gyertek, várunk benneteket!