HOGY MI IS A KÖZépPONT?
honlap nyitokepek 2019marc
Röviden: Önfenntartó szellemi, közösségi tér, alkotóműhely és adománybolt.
És kicsit hosszabban:
Egy tér, amely több dolognak is teret ad, több dolgot fog össze és kapcsol egy középpontba: 
- Elsősorban képvisel egy szellemiséget, mely természetesen közös szellemi munkában is megnyilvánul. Ezért e hely egyfajta szellemi műhely, vagyis: SZELLEMI TÉR.
Bővebben


HÍREK


Az 1980-as moszkvai olimpia és az utána következő Los Angeles-i szomorúan emlékezetes marad az olimpiák történetében. A Szovjetunió afganisztáni bevonulása miatt - és persze a hidegháború  jegyében - az USA bojkottálta a moszkvai olimpiát, majd a Szovjetunió tette ugyanezt 1984-ben. Ez a nyolc év (de valójában 1976-tól számítva tizenkettő) sok magyar sportolónak okozott csalódást, hiszen Moszkvában hiányolniuk kellett nyugati versenytársaik többségét, majd 1984-ben a szocialista blokk részeként a magyar sportolók maradtak kényszerűen távol, és csak újabb 4 év múlva szállhattak - Szöulban - versenybe.

A képen látható textildarab és a jelvény nemcsak e történeti háttértől, de önmagában véve is igazán izgalmas, hiszen valaki, talán egy sportoló emléke az 1980-as moszkvai olimpiáról. Az anyagdarab az olimipiai logóval (amely természetesen itt egységesen vörös színű) valószínűleg egy mezre tűzhető rajtszám része volt. A jelvény a Szovjetunió Szputnyik nevű (ott abban az időben mindent Szputnyiknak vagy Rakétának hívtak, de ez egy másik történet…) nemzetközi ifjúsági utazási irodát reklámozza, szintén az olimpia logójával. Persze ez az iroda inkább ellenőrzési szerv volt - ez esetben a külföldi sportolóké -, semmint önfeledt utazások szervezője.

Ugyan kié lehetett ez a 14-es rajtszám, és 41 évvel ezelőtt milyen sportág képviselője volt? Még ma is aktív talán? Mit mesélne az ott töltött néhány napról, a versenyről és a versenytársakról? Aki tudja, és olvassa e sorokat, kérjük, jelentkezzen…

A képeken látható rajtszámot és jelvényt együttesen 2500 Ft-ért vásárolhatjátok meg a KÖZépPONT adományboltjában. Kérjük, egyeztessünk előtte telefonon, a számunk 70/2779980.

Köszönjük, ha Te is a MÚLT ŐRZŐJE leszel!

"Ha adsz, ha veszel - TÁMOGATSZ"

http://kozeppont.joakaratavilagban.hu