Egy nap betért hozzánk egy idősebb hölgy (Klári néni). Azt kérdezte tőlünk, hogy tudunk-e adni neki fonalakat, mert számára az az ajándék az életében, ha valakinek tud kötni sapkákat. Természetesen azonnal igent mondtunk a dologra. Azóta szinte minden héten csodás sapkákat kapunk tőle. Többet el is ajándékozunk vidéki rászoruló gyermekeknek, illetve más olyan helyre is juttatunk belőlük folyamatosan, ahol erre szükség van.
Tartozik ehhez a szép történethez egy másik nagyon kedves, szívet melengető eset is. Valahol erről már írtunk, de itt is szeretnénk megemlíteni.

Karácsony előtt gyűjtöttünk adományokat egy nógrádi kis falu gyermekei számára. Egy kisfiú az édesanyjával egy nagy adag játékot hozott be, amikor Klári néni épp fonálért járt nálunk. A kisfiú meghallotta, hogy mi járatban is van nálunk Klári néni. Nemsokára egy nagy csomag fonallal meg is jelent nálunk, azzal a mondattal megfűszerezve ajándékát, hogy küldi a néninek, hogy boldog legyen. Klári néni pár nap múlva hozzá is jutott ehhez az ajándékhoz. Két nappal később csodás sapkákkal és egy tábla csokival, valamint a kisfiú számára kötött gyönyörű sapkával tért be hozzánk. Az ezen fonalakból készült sapkák a történettel együtt Kállóra kerültek, olyan gyerekekhez, akik borzasztóan örültek nekik. Mit is mondhatnánk?! Ezekért a történetekért érdemes tennünk azt, amit teszünk! Köszönjük!