8Február 22-i témánk a negyvenes-ötvenes évek volt.

Az itt elhangzott rövid bevezető alőadás az alábbiakban olvasható: 

 

Jó estét kívánok! Ez egy beszélgető-​est a XX. századról.A XX. századnak a bennünk élő részéről, amelyet vagy mi magunk, vagy valamelyik fölmenőnk, ismerősünk átélt, elmesélt, vagy esetleg épp elhallgatott.

A század közepe kerül ma este terítékre, talán a leginkább ellentmondásos évek a XX. századi magyar történelemből. A XX. század egésze sokszor olyannak tűnik, mint valami sorskerék, hol fölemelt, hol letaszított családokat, hol békés éveket, hol háborgóakat hozott magával, többnyire igen kiszámíthatatlanul. És ez a sorskerék, ami újr és újra megtáncoltatta a társadalmunk egyes tagjait és csoportjait, talán éppen a negyvenes és ötvenes években forgott a leggyorsabban.Képzeljünk magunk elé egy embert. Lehet az ismerős, vagy rokon, de lehet az egy elképzelt, ismeretlen alak is. Valaki, aki 1940-​ben gondolhatott azzal, hogy megtervezi az előtte álló éveket, évtizedeket.

Képzeljük el, hogy ez a valaki, legyen az férfi vagy nő, legyen még agglegény vagy hajadon, vagy legyen ifjú házas, esetleg többgyerekes szülő, szóval ez a valaki, 1940. január 1-jén, talán még enyhén szalonspiccesen, a szilveszteri mulatozás hatása alatt, leül egy asztal elé, maga elé vesz egy darab papírt és azt írja rá: Terveim és céljaim a következő két évtizedre. Milyen élet vár rám, milyen élet vár ránk a következő húsz évben? Mi lesz velem, mi lesz a családommal, mi lesz a szeretteimmel? Mi lesz a vetélytársaimmal, mi lesz az ellenségeimmel? Hol és hogyan fogunk élni 1960-​ban?

Jó kérdés, hogy ki mit írhatott, ki mit írhatott volna egy ilyen papírra. Valószínűleg nem sokan adták ilyenre a fejüket. De ha megtették volna, el tudjuk azt képzelni, hogy bárki, legyen bármekkora képzelőerővel, vagy táltosi vénával megáldva, akárcsak megközelítőleg is el tudta volna találni mindazt ami azután bekövetkezett? 

Milliók éltek ezekben az időkben Magyarországon és a Kárpát-​medencében. Telve álmokkal, reményekkel, telve várakozásokkal, félelmekkel, szorongásokkal. Kinek milyen sors jutott ebben a két évtizedben? Kinek mely álma-​vágya teljesült, mennyi szenvedést látott vagy élt át, mennyi árulást és ármányt tapasztalhatott meg, s mennyiben vett részt saját maga, akár akarva, akár akaratlanul? Bárhogy is volt, bárkik, bármit is tettek, ők a mi fölmenőiek, az elődeink, az előttünk járó nemzedékek tagjai. Tetteik vagy mulasztásaik mind-​mind velünk élnek. Bennünk. Akkor is ha tudunk róla, akkor is ha nem. Benne van a mozdulatainkban, benne a világnézetünkben, a túlfokozott heveskedéseinkben, vagy éppen a kiábrándító közömbösségeinkben.Ha beszélünk róluk, beszélünk eleink életéről, álmairól, felemelő vagy lesújtó pillanatairól, kicsit talán oldódnak, oldódhatnak a bennünk tovább élő görcsök, szorongások, félelmek. És ahogy egymás történeteit meghallgatjuk, talán egy kicsit egészségesebbé, egészebbé, gyógyultabbá válhatunk.

* * *

És akkor, csak egy pár perce, elevenítsük föl kulcsszavakban, mit is hozott magával az bizonyos a húsz esztendő. Az a húsz év, aminek a megtervezésére asztalhoz ülhetett, az a bizonyos képzeletbeli valaki.

Horthy Miklós uralmának utolsó éveivel indulnak a negyvenes évek. Kolozsvár, Nagyvárad, Szabadka és Újvidék visszaszerzésével, újabb és újabb zsidótörvényekkel, rendeletekkel, Teleki Pál miniszterelnök öngyilkosságával. Kassa bombázásával, hadba lépéssel, hintapolitikával, munkaszolgálattal, Don-​kanyarral és Szibériával. Keressük a kiutat a háborúból, erre jön a német megszállás, erre jönnek az angol és amerikai bombázók. Sok-​sok óra telik el a légópincék mélyén. Százezrek élnek sárgacsillaggal a gettókban, majd a marhavagonokban… Dugába dől a kiugrási kísérlet, jön Szálasi és a nemzetvezetés, jönnek a Dunába lövések, a svéd, svájci és kitudja milyen menlevelek osztogatása, megkezdődik Budapest ostroma, lezajlik a kitörés, és egy-​egy nő számára egy szovjet kiskatonával való találkozás jelentheti a fölszabadulást, vagy a meggyalázást, esetenként egyszerre mindkettőt.

Majd jön néhány átmeneti év. Sokan beleélik magukat, hogy a szabadságé és az igazságé lesz a jövő. Hogy egy új Magyarország születik meg éppen, épül újjá, szebbé, emberibbé. Lezajlik a földosztás, bevezetik a nyolcosztályos általános iskolát, eltörlik a nemesi előjogokat, szabad a sajtó és még választásokat is tartanak. De közben ott van a málenkij robot, a B-​listázás, a népbíróságok, majd jön a hiperinfláció, jönnek a kékcédulák és jönnek az államosítások. Jön a szalámi-​politika, az államvédelem, jönnek a kitelepítések, jön a Mindszenty-​ és a Rajk-​per, az éberség a külső és a belső ellenséggel szemben.

Rákosi Mátyás áll az ország élére. A nép igaz jótevőjeként mutatkozik, de közben a félelem és a rettegés járja át az ország sok-​sok zugát. Jönnek az ötéves tervek, a békekölcsön, a békeharc, a Szabad Nép félóra. Épül a Vas és Acél országa. Fölvonulunk minden május 1-jén, megünnepeljük április 4-ét és november 7-ét. Épülnek új városok, lakótelepek az országban szerteszét, Ózdon, Tatabányán vagy Komlón, bevezetik az áramot a legtöbb faluba, ingyenes lesz az oktatás és az orvosi ellátás. Van munkaverseny, van téeszesítés, közben pedig felkutatjuk az összes kulákot és munkatábor is nyílik Recsken. Aztán jön a desztalinizáció, az enyhülés, jön Nagy Imre. Mindeközben nyerünk egy ládányi érmet az olimpián, az ország nagy örömére és büszkeségére, megverjük az angol labdarúgókat 6:3-ra, majd az Aranycsapat hazahoz egy ezüstérmet a világbajnokságról. Utóbbi még ma is sajgó emlék a hazai férfitársadalom számára.

1956-​ban felfordul a világ. Rákosi végleg elhagyja Magyarországot, ősszel újratemetjük Rajk Lászlót, majd két hét múlva kitör a forradalom. Az egyetemisták és a munkások követelik a szabad sajtót, a szabad választásokat, harcolnak az ávósokkal és a szovjet tankokkal az utcákon. Nagy Imre kerül hatalomra, alig tizenkét napra. A szovjetek egy ideig töprengenek, majd mennydörgő haderejükkel maguk alá gyűrik az országot. A szabadság lángja elfojtódik, százezrek hagyják el az országot. Kádár János áll az ország élére, tömegbe lövet, fizetést emel, Munkásőrséget szervez. Újraépíti magát a kommunista hatalom, lesz új címer, sok-​sok büntetőper, kivégzik Nagy Imrét és még néhány száz társát. Néhány év múltán amnesztiát gyakorolnak, befejezik a téeszesítést, közben pedig új kultúrpolitika bontogatja a szárnyait és az életszínvonal emelése lesz az új állami cél.

Amikor 1960. január elsején valaki számot vet azzal, hogy mit hozott számára az elmúlt két évtized, azt hiszem, kevesen mondhatták el magukról, hogy tisztán látták előre az események vonalát.

Bárhogy is volt, történt ami történt. Mi most élők azt tehetjük, hogy megemlékezünk mindarról amit átélt a családunk, az ismeretségi körünk, esetleg mi magunk. Fölelevenítjük mindazt ami lezajlott, elmeséljük egymásnak, meghallgatjuk egymást. Nincs szükség arra, hogy ítéletet mondjuk az elődeink fölött, vagy egymás fölött. Mi csupán elmeséljük azt, ami történt. Ezért jött létre a mai este, és ennek szellemében is folytatódik minden hónap utolsó péntekjén, itt a KÖZépPONT-​ban. Ma este tehát a negyvenes-​ötvenes évek a téma, és ez lesz a téma még egy hónap múlva is, március végén. Azután pedig haladunk tovább, valamikor június környékén elérve a század végét.