Az alábbi írás 2017.11.20-án jelent meg a Facebook-oldalunkon. Reméljük, képet ad arról, ahogyan ez a nagy vállalkozás elindult.

"Az ÉLET csodálatos, és csodálatos fordulatokat tud venni! Élni kell a lehetőségekkel, tenni! Élvezni a folytonos változásokat, a kalandot, amit tartogat számunkra, az emberi kapcsolatok csodálatos mélységét, azt a minőséget, ami mindannyiunkban jelen van… és a csoda feltárul! 
Mi most egy nagy kalandba vágtunk bele, és szeretettel hívunk mindenkit, hogy játsszon velünk!
Hadd meséljek kicsit az előzményekről:

Nyúljunk vissza az időben egészen augusztusig. Nem is volt olyan messze, és mégis olyan, mintha évek teltek volna el azóta…
Egy augusztusi napon döntöttünk úgy, hogy egy kis kihagyás után újra együtt dolgozunk
(Schweickhardt Zsuzsa - Zsuzsi, és Sáfrány Zsuzsa – Zsuzsa), és újraindítjuk egyik régi álmunk. Egy helyet, amely tovább viszi a pár éve az általunk működtetett alapítvány (MI-TI-ÉN Alapítvány) keretein belül létre hívott Jóakarat a világban kezdeményezés és Jóakarat Központ szellemiségét. Ugyanakkor a szellemi tevékenységen kívül, új elemként aktív alkotó munka is folyik benne és önfenntartó is. A szellemiségen sokat nem kellett gondolkodni, hiszen hosszú évek óta ugyanazért a célért dolgozunk.

Mindkettőnket régóta foglalkoztat egy adománybolt létrehozásának a gondolata. Kb. tizenöt éve bele is vágtunk egy ilyen ötlet megvalósításába, de az akkori adózási rendszer ezt nem tette lehetővé. Szerencsére mások végigvitték ezt az Angliából származó ötletet, és így mára, ennek a munkának az eredményeként, mi is újra belevághattunk ebbe a tervbe is. Őszinte hálával adózunk mindazoknak, akik ezt az utat kijárták előttünk. Természetesen meg is kerestük e téma szakembereit, és kikértük a véleményüket. Tehát minden elvi dolog összeállt.
Következő lépésként a hivatalos formát kellett kitalálnunk. Erről egy másik írásban (születendőben lévő honlapunkon) beszámolunk külön is, így ezt itt nem részletezem. Elég annyi, hogy ez nem volt egy egyszerű feladat. De miután ezt is egy játéknak fogtuk fel, illetve egy alkotótevékenységnek, és számunkra elég fontos a humor, így a bürokrácia és a törvények ellentmondásai közt lavírozva a kiindulási ötletünktől eljutva a kiindulási ötletünkig egész kalandos utat jártunk be. Ennek tanulságai nagyon hasznosak, és akár mások számára is hasznosíthatóak. (Honlapunkon megtalálható lesz erről is egy írás.) Beszéltünk könyvelőkkel, különböző szakemberekkel, sokakkal, és sok véleménnyel, ellenvéleménnyel találkoztunk. Izgalmas időszak volt. A végeredmény, hogy betéti társaság (bt.) formájában fogunk működni, egyelőre KATÁs adózási módban, együttműködve a már általunk több mint tíz éve működtetett alapítvánnyal.

Régi téma nálunk a vállalkozások újragondolása is. Úgy értem, hogy hogyan lehetne egy vállalkozást a magáncélt, hasznot meghaladva működtetni. Anyagi haszon helyett társadalmi hasznot előtérben tartva. Ezért is döntöttünk egy hagyományosan üzleti forma mellett. Számunkra nem volt kérdés, hogy elsődleges cél a fent említett célok megvalósulása (részletesen lásd a hely leírása pontnál), és nem a mi meggazdagodásunk. Ezért az első, amit eldöntöttünk, hogy húzunk magunk számára egy egyéni bevételi plafont. Vagyis a magáncélra kivett pénz összegét meghatároztuk. Minden befolyó pénz a hely fenntartására, a kezdeményezések megvalósulására és egyéb ügyek támogatására fog fordítódni. A mi "fizetésünk" maximuma 150 000 Ft lesz, ami bármekkora bevétel esetén is ennyi fog maradni. Ez az összeg az évek során nőhet ugyan, de nagyon szigorú feltételek mellett, melyet írásban is rögzítettünk. (Természetesen az elsődleges cél a hely fenntartása, ezért valószínűleg eleinte ez az összeg jóval alacsonyabb lesz, sőt most még egy darabig inkább betétről, mint kivétről beszélhetünk - ezzel tökéletesen tisztában vagyunk!)

Időközben elkezdtük a honlapunk megtervezését, a logó kitalálását is. Ez a folyamat még nem zárult le.
Ja és a név! Na, ez is egy jó játék volt! Hiszen évekkel ezelőtt - mint azt már feljebb is jeleztem - Jóakarat KözPont néven már működtettünk egy helyet, amit nagyon szerettünk. De nem akartuk ugyanezzel a névvel újrakezdeni. Sok vicces ötlet után aztán jött a KÖZépPONT. Így kicsit benne van a régi is, de mégis új, és ki is fejezi, amit szeretnénk.

És jött a helykeresés. Először azt gondoltuk, a legjobb az lenne, ha önkormányzattól tudnánk bérelni helyiséget. Erre a gondolatra azért jutottunk, mert úgy véltük, az a pénz, ami hozzánk kerül, jó lenne, ha nem magánzsebbe vándorolna, ahol a magánvagyont növeli, hanem valami közcélt szolgálna tovább. Sajnos az önkormányzatok nem igazán könnyítik meg az ebben gondolkodók helyzetét. Hónapokig kell várni egy-egy hely elbírálására, és a feltételek sem a legkedvezőbbek. Sőt, azt kell mondjuk, hogy néha a piaci ár felett ajánlanak olyan helyet, amin még nem kevés munka is van. Arról nem is beszélve, hogy amint kiderül, hogy nem kimondottan vállalkozási célra, hanem nonprofit tevékenységre szeretnénk bérelni a helyet, és ehhez valamiféle támogatást szeretnénk kérni (pl. a bérleti díj alacsonyabb meghatározását) olyan feltételek jelennek meg, amik teljesítése pont azt a szabadságot nehezíti meg, amire mi törekszünk. Tehát körbenéztünk a „piacon”. És találtunk! Olyat, annyiért, amit szerettünk volna. Egy bibi volt, hogy ez a hely a XII. kerületben volt. Márpedig mi eredetileg olyan helyen szerettük volna megnyitni „szolgáltatásunkat”, ami kijjebb van a budapesti forgatagtól, nem a belváros. Célunk ezzel az lett volna, hogy sokféle ember találkozási pontja lehessünk, és programokat nyújtsunk ott is, ahol erre szükség van. Ezen a ponton magunkba kellett néznünk, és szembenézni azzal a dologgal, hogy bizony negatív irányban elfogódottak vagyunk ezzel a környezettel, környékkel. Mindketten más-más okból, de ez így van - illetve volt - sajnos. Vagyis ezt magunkban egy „elit” környéknek tartjuk, ahol úgy gondoltuk, nagy a nyüzsi, sok jólszituált ember él, aki sok programból választhat. „Minek ide egy ilyen hely?” Felül kellett bírálnunk ezt a nézetet, és szembe kellett néznünk magunkkal. Bárhol lehet ez a hely, nem ez a meghatározó kérdés, hanem, hogy mit csinálunk, és hogyan. Ráadásul innen is lehet bárhova szervezni bármit, és ide is lehet bárhonnan szervezni bármit. Sőt talán az összekötés még jobban is működhet innen. Arról nem is beszélve, hogy: ki tudja, miért ne lehetne akár egy év múlva is bárhol máshol nyitni egy újabb helyet? Minek korlátozzuk magunkat már előre?

Miután ezt elég gyorsan - gyakorlatilag egy nap alatt átfuttattuk magunkon - már a második megnézésnél döntöttünk arról, hogy ez a mi helyünk. Az ingatlanossal már az első pillanattól kölcsönös szimpátiát éreztünk egymás iránt, és kialakult köztünk egy az üzleten túli meleg emberi kapcsolat is. A helyiség elég leromlott állapotban van. A fűtés megoldása elsődleges feladat, de egyéb jó nagy munkálatok is várnak ránk. Egy barátunk eljött megszakérteni az állapotokat. Nem mondhatjuk, hogy nagyon biztatott minket azzal, hogy könnyű lesz a feladat, de nem is látta reménytelennek. Szerinte vagy sok idő, vagy sok pénz kell hozzá. Mi inkább az elsővel rendelkezünk, bár nem szeretnénk elhúzni a dolgot. Mivel azonban van már egy-két felújítás mögöttünk, annyira nem ijedtünk meg. Lesz, ami lesz! Úgy döntöttünk, belevágunk! Már csak egy kérdés volt hátra: a tulaj. Szerettük volna, mint azt már írtam is, ha az a pénz, amit bérleti díjként átadunk valakinek, az jó helyre kerül. Fontos szempont volt, hogy ne valaki olyanhoz jusson, akinek ez a sokadik hely, amit kiad, és igazán nincs is szüksége erre a pénzre, csak felhalmoz. Az is fontos volt számunkra, hogy jó kapcsolat alakuljon ki közöttünk, olyan, amit nem az üzlet vezet, hanem valamiféle emberi szál. Az első találkozás első pillanata el is döntötte ezt a kérdést. Ennél jobban nem is alakulhatott volna. Minden rendben lett, így jöhetett a szerződéskötés. Ebben egy ügyvéd barátunk lett segítségünkre.

A nagy eseményre november 15-én délután fél háromkor került sor. Majd átvettük a helyet. Varázsoltunk némi ünnepi hangulatot, vittünk pezsgőt, sütit, virágot. Koccintottunk egyet, majd miután mindenki elment és kettesben maradtunk új helyünkön, álltunk ott kicsit a csendben, majd jól elsírtuk magunkat. Örömünkben. De az is igaz, hogy ezek a könnyek annak is szóltak, hogy az ember ekkor szembesül igazán mélyen azzal, hogy innen kezdve megváltozik minden. Új dolog, új élet veszi kezdetét. Olyan ez kicsit mint egy gyermek születése. És ez nem kis kihívás egyikünknek sem. De jó kihívás!

Másnapra megszületett bennünk az a döntés is, hogy a megnyitót nem a hely csili-vili (már amennyire az lesz!) állapotában tartjuk meg, hanem így, ahogy mi láttuk először, ahogy átvesszük azt.

Szeretnénk, ha a KÖZépPONT már az elejétől egy olyan hely lenne, ami lehetőséget ad a közös ötletelésre, alkotásra, megvalósításra. Így aztán abban maradtunk, hogy már az első perctől kezdve nyitva leszünk. Ki is tettünk egy táblát erről az ajtóra, és meg is hirdettünk egy formabontó megnyitót november 18-ra. Ami sikeresen le is zajlott. Meséltünk, ettünk, ittunk, beszélgettünk, ötleteltünk. Ezúton is köszönjük azon barátainknak, ismerőseinknek, akik eljöttek, hogy velünk voltak ezen a napon, velünk örültek, ötleteltek! Nagyon hálásak vagyunk a biztató szavakért, a jelenlétükért!

Ma pedig megnyitottuk ezt az oldalt (megj: a Facebook-oldalt), és belevágunk a felújításba!
Hát itt tartunk most! Indul a nagy kaland újabb felvonása!

Sáfrány Zsuzsa"