A KÖZépPONT-ot alapvetésében ketten működtetjük: Sáfrány Zsuzsa és Schweickhardt Zsuzsa.

Sáfrány ZsuzsaSchweickhardt Zsuzsa

Munkánkat azonban számos segítő munka-társ támogatja, akik nélkül ez a hely nem az lenne, ami. Közülük Illés Gergely az, aki közvetlenül is részt vesz a szellemi és gyakorlati munkában is. (Ebből kivételt képez az adománybolt napi feladatai.)
Van, aki pakolni, hajtogatni, szállítani segít. Van, aki a művészeti dolgokban, például a kiállításrendezésekben vesz részt. Van, aki feliratokat gyárt nekünk.
Van, aki könyveket válogat, vagy aki a leendő könyvtárunkat katalogizálja. De olyan is, aki kézműveskedik nálunk, vagy épp programot tart, masszíroz. 

És olyan is akad, aki néha ebédet hoz nekünk, vagy sütivel lep meg, vagy a mosogatásba száll be, vagy nyomtat nekünk. Sőt olyan is, aki az ötletelésekben van jelen, és olyan is akad, aki átnézi a beérkezett tárgyakat, illetve ékszereket, hogy milyen értéket képviselnek. Többen támogatnak minket rendszeres pénzadománnyal. És persze azokról sem szabad megfeledkezni, akik az adományboltba hoznak eladandó tárgyakat. Közülük is érdemes kiemelnünk azokat, akik kimondottan azzal a szándékkal hoznak be ezt-azt, hogy ezzel azokat a célokat támogassák, amiket mi is kitűztünk magunk elé. Sokan járnak be beszélgetni, vagy épp viszik a hírt. Tehát kimondhatjuk bátran, hogy mi mind így együtt, közösen vagyunk a KÖZépPONT munka-társai.