3kiralyokk

 

 

 

 

 

2019 decemberében Szmeló Judit kiállítása látható a KÖZépPONTban.

muveszkarikaturak az adomanyboltban

Dobrovolszky László kiállítása a KÖZépPONTban egy különleges felajánlásból születt meg. Erről és az alkotóról MŰVÉSZKARIKATÚRÁK AZ ADOMÁNYBOLTBAN címmel jelent meg cikk a Hegyvidék című lapban:

"Móricz és Karinthy, Liszt és Strauss, Woody Allen és Charlie Chaplin is a Kiss János altábornagy utcai KÖZépPONT-ba költözött. Az adománybolt, alkotóműhely és közösségi tér falaira klasszikus írók, zeneszerzők és színészek portréi kerültek Dobrovolszky László karikaturista felajánlásaként: aki szeretné, megvásárolhatja ezeket, a bevétel pedig a hely fennmaradását szolgálja.

nati kNatália rajzai 2019. május 7. és 20. között voltak láthatóak a KÖZépPONTban.

Pikács Natália belső indíttatásra kezdett el rajzolni. Nati egy csendes, visszahúzódó 15 éves kállói lány. Mentora, Réthy Rozi úgy látta, hogy tehetséges, és a nehéz körülményei feldolgozására is jól tudja használni ezt az önkifejező módszert. Születésnapjára ezért azt kapta tőlük ajándékba, hogy beíratták egy jobbagyféltekés rajzolásos tanfolyamra.  

plakát

2018. szeptemberében rendeztük meg a KÖZépPONT első kiállítását. Meghívóját és megnyitóbeszédjét az alábbiakban olvashatjátok. A kiállításról, a megnyitóról, illetve a hangulatot megidéző fotókból képgalériákat állítottunk össze, ezeket szintén itt találjátok:

ablakMiután a KÖZépPONT-ban lebontottuk Bach Melitta kiállítását, egy kedves régi barátnője, Rohánszky Magda felajánlotta, hogy a Tűzmadár Alapítvány a Minőségi Életért által működtetett Tűzmadár-ház nagytermében kiállíthatnánk újra.

sztmartonkEgy kedves barátunk felajánlott több gyermekrajzot Szent Márton nap kapcsán. A képek a Mártonhegyen lévő, Felsőkrisztinavárosi Plébánia által 2007-ben - a budapesti Városmisszió évében - a környékbeli általános iskolák tanulói számára kiírt gyermekrajz pályázatra beérkezett művekből kerültek ki. Tizenegy évvel később, 2018 novemberében, ezek a csodás művek díszítették a KÖZépPONT falait.