IMG 5075 kicsi

Közösségi térként elsődleges szempont nálunk, hogy bárki betérhessen, leülhessen, megpihenhessen, vagy egy tea, pohár víz, esetleg egy szörp elfogyasztása mellett beszélgethessen velünk vagy egymással. Ugyanakkor szervezünk programokat, előadásokat, beszélgetéseket és vannak saját kezdeményezéseink is és támogatunk is ilyesmiket.
Ezen az oldalon ezekről olvashatsz.


segtoLehetőséged van bekapcsolódni munkánkba ötletelőként, alkotóként, támogatóként. De tudsz segíteni a ruhaválogatásban, hajtogatásban, ide-oda pakolásban. És jöhetsz fúrni-faragni, varrni, vagy programokon segédkezni is. Szóval gyakorlatilag bármiben részt vehetsz, amiben kedved van és időd engedi!

 


 

Tegnapelőtt este kicsit fájó szívvel, de lebontottuk a kiállítást (FÉNY TÁRHÁZ kiállítás), amit három napig látogathattatok. Igazán csodás három nap volt ez. És persze az azt megelőző időszakról sem feledkezhetünk meg, ha már csodáról beszélünk…

Indult a dolog azzal, hogy múlt héten hétfőn, de főleg előtte szombaton kipakoltuk a bolt egy részét és átalakítottuk a teret a bazár számára. Már ebben is hatalmas segítséget kaptunk barátainktól. Majd jött a bazár.

Aztán szerda este eljött hozzánk egy nagyon kedves család, akik azt a szép feladatot vállalták magukra, hogy egy nógrádi kis falu lakosságát segítik. A hölgy a falu óvodavezetője immáron másfél éve. Párjával mindent megtesznek, hogy a faluban élők léte minőségi változáson menjen át. És ez sikerül is nekik! Nem csak ruhákkal, élelmiszerrel és anyagilag segítik a rászorultakat, hanem lelki felemelkedésükben is nagy szerepet vállalnak. Találtunk jó sok közös szálat, így aztán meg is beszéltük, hogy ezentúl szorosan együtt fogunk működni. Jó sok gyerekholmit azonnal el is tudtak vinni, de abban maradtunk, hogy ezentúl részt fogunk venni a programjaik szervezésében és lebonyolításában is, amikor csak tudunk!

Csütörtök délután, a bazár bezárta után 11 ember összefogott és uszkve négy óra alatt pikk-pakk kipakoltuk az egész helyiséget. (Ez itt e szövegben csupán egy mondat, de munka és jó hangulat kapcsán jóval többet rejt magában! :) )

Másnap, pénteken aztán barátaink jöttek szállítmányozni, hogy a vásár után megmaradt ruhák és egyéb tárgyak elkerülhessenek olyanokhoz, akiknek szükségük van rájuk. (Az egyik budapesti családok átmeneti otthonával sikerült megbeszélnünk, hogy ezentúl hozzájuk fogjuk eljuttatni a nálunk gazdára nem találó holmikat.) Mindeközben mi nők (négyen) takarítottunk, ablakot pucoltunk, pakolásztunk. Péntek délutántól pedig csatlakozott hozzánk még egy barátnőnk és nekiláttunk a képek feltevésének. Időközben este Gergő megtartotta a Bennünk élő XX. század című - minden hónap utolsó péntekjén esedékes - előadását. Este 11-re már végeztünk is a képek feltevésével.
Reggel aztán rendrakás, még egy kis pakolászás, majd egy kis ráhangolódás után megjöttek zenész barátaink is. Pillanatok alatt csodás hegedű és zongora (illetve szintetizátor) hang töltötte meg az amúgy is már a képek hatása alatt álló teret. Majd négy órakor jött a megnyitó. Mit is lehet mondani?! Tulajdonképpen minden szó felesleges, hisz nem tudja visszaadni úgysem azt az élményt, amit megélhetett az a kb. hatvan ember, aki részt vett ezen az eseményen. Egy megható beszéd után Bach zenéje varázsolt el minket. Majd egy kis pezsgőzés és sütizés, nagy találkozások, ölelkezések és beszélgetések közben a képek vették át a főszerepet. Színek, fények, hangulatok…., felemelő élmény...

Majd jött a vasárnap, egy újabb izgalmas kalanddal. A képek ihlette alkotói délután folyamán először két nagy közös képet készítettünk a kiállításról kimaradt, illetve a nyomtatás során elrontott képekből. Majd ezt követően egyedi alkotások készültek. Mindeközben halk Bach muzsika szólt, meghallgattunk egy csodás verset, majd egy mesét, és jókat beszélgettünk, nevettünk. Az elkészült alkotásokat elhelyeztük a térben és jól megbeszéltük, milyen érzéseket váltottak ki belőlünk ez az együtt töltött estébe hajló délután, a képek és az alkotás maga. Páran ezek után ott ragadtunk és egy kis borozgatás közben jót hosszan beszélgettünk.

Vasárnap és hétfőn sokan jöttek megnézni a kiállítást. Újabb régi ismerősök bukkantak fel, de jöttek az utcáról csak úgy betérők is, sőt volt, aki egészen messziről utazott ide, csak azért, hogy megnézze a képeket, kicsit emlékezzen Melittára.

Aztán jött a búcsú. Hétfőn este ketten Zsuzsival lebontottuk a kiállítást.

Kedden reggel 9-kor pedig nekiláttunk a visszarendezésnek. Már nem sokkal azután, hogy beértünk, megjelent az első segítségünk. Majd jöttek és jöttek. Erről is nehéz mit mondani. Tíz ember jött el segíteni. Tényleg mit lehet ilyenkor mondani?! Az, hogy köszönjük, kevés. De igaz ez az elmúlt jó pár nap minden percére. Az, hogy hála van a szívünkben, nem ír le semmit! 

Reggel 9-től este 9-ig pakoltunk! 90 %-ban el is készültünk. A maradék 10 % pedig már csak a hátsó részben való rendrakás és még néhány finomítás!

Nem mondom, hogy könnyű és laza hét volt. Azt sem, hogy ne fáradtunk volna el. De azt kell mondjam, mindent megért! Csak ajánlani tudom mindenkinek, hogy merjen belevágni bármibe, amit megálmodik, bármennyire lehetetlennek tűnik is a dolog!

Visszaolvastam, amit írtam… A fenti történet így most egy nagyon zanzásított és nagyon leegyszerűsített dolognak tűnik...Nincs benne szó azokról a plusz dolgokról szinte egyáltalán, amik mindeközben történtek, megélődtek a háttérben. Nincs benne szó például azokról, akik az első kérésre anyagilag támogatták ezt az ügyet. Nincs benne szó Melitta családjáról, akik a képeket rendelkezésre bocsátották, majd a bevételt teljes egészében annak az alapnak ajánlották fel, amit létre hívtunk. Csak érintőlegesen tud szó lenni azokról, akik ott voltak velünk, vagy betértek, vagy épp csak egy kis sütivel beugrottak, vagy esetleg nyomtattak nekünk, vagy beszereztek ezt-azt, vagy épp fotóztak a kiállításon. Nincs szó benne a kreativitásról, az alkotás, az együttműködés csodájáról, illetve, ha szó is van benne ezekről, nem tudja átadni az érzéseket, a pillanatok varázsát. Nincs benne szó a születő és elmélyülő barátságokról, nincs benne szó a sok nevetésről, a mély beszélgetésekről, az ölelésekről, a könnyekről, a fáradságról, a meghatottságról.

Egy ilyen szöveg megírásakor, majd visszaolvasásakor döbben csak rá az ember arra is, hogy azok, akik végig ott voltak, akik nap mint nap segítettek, akikkel közösen találtuk ki az egészet, vagy épp akik cipeltek, pakoltak, szállítottak, hoztak, vittek, hajtogattak stb. , azok egy ilyen szövegben úgy szerepelnek, hogy ott voltak ennyien, meg annyian, ezt meg ezt csináltak… A szavak nem mondanak semmit…
Köszönjük!

Nemsokára képeket is teszek fel a történet alátámasztására, de a válogatás megint csak jó nagy munkát jelent, amire sajnos most nincs időm, hiszen vár egy újabb izgalmas nap. Nemsokára nyitunk és este már egy újabb programra készülünk...

2018. október 3.