plakát

2018. szeptemberében rendeztük meg a KÖZépPONT első kiállítását. Meghívóját és megnyitóbeszédjét az alábbiakban olvashatjátok. A kiállításról, a megnyitóról, illetve a hangulatot megidéző fotókból képgalériákat állítottunk össze, ezeket szintén itt találjátok:

A meghívó: "Szeptember 28. és október 1. között mindenkit nagy szeretettel várunk Bach Melitta fotókiállítására, melynek a FÉNY TÁRHÁZ címet adtuk. Hogy miért pont ez a kiállítás lett az első azok közül, amiket e helyszínre tervezünk? Aki ismerte Melittát és közös munkánkat, abban - úgy véljük, - ez a kérdés nem merül fel, aki pedig nem, annak úgy gondoljuk, a képek majd önmaguk is azonnal tanúbizonyságot tesznek. Amiről pedig nem tudnak mesélni, azt majd mi a ott a helyszínen szívesen megtesszük! :)

A kiállítást Illés Gergely fogja megnyitni, a zenei közreműködők pedig Kékesi Judit (zongora) és Németh Zsuzsanna (hegedű) lesznek. Elhangzik: Bach G-dúr hegedű-zongora szonáta.

Az ünnepi műsort koccintás, majd házisütizgetés közbeni kötetlen beszélgetés és természetesen a képek megtekintése követi majd! :)

Vasárnapra tervezünk egy, a képek ihlette alkotódélutánt is, amin szintén örülnénk, ha részt vennénk minél többen. Az itt készült alkotásokat is ki fogjuk helyezni, és hétfőn a kiállítás már ebben a bővült formában lesz látogatható. 
Sajnos ezen a napon este be is kell zárjuk ezt az izgalmas "vállalkozást", de reményeink szerint valahol, nemsokára újra láthatóvá tudjuk tenni.

A képek a kiállítás után megvásárolhatóak lesznek, hiszen Melitta igazi célja ezekkel a varázslatos fotókkal az volt, hogy gyógyító erejükkel eljussanak azokhoz, akiknek éppen szüksége van rájuk. A befolyt összeg egy olyan alapba kerül, amiből támogatni tudunk embereket, csoportokat, akik hasonló szellemiségben tevékenykednek. De minderről természetesen ott a helyszínen bővebben is tájékoztatást adunk.

De a lényeg a lényeg, gyere el a megnyitóra, vagy ha valamiért nem alkalmas ez az időpont, e három nap valamelyikén nézd meg ezeket a csodákat, és ha van időd és kedved, alkoss velünk vasárnap!

A kiállítás nyitvatartása:
Szept. 29. (szombat) 16-20 (16 óra megnyitó) 
Szept. 30. (vasárnap) 11-18 (14-17 óra között alkotó délután)
Okt. 1. (hétfő) 11-17"

Képgaléria a kiállításról:

 

Képek a kiállítás megnyitójáról:

 

A kiállításon született, a hangulatot megidéző képek:

 

Az elhangzott megnyitóbeszéd: 

"Képek között állunk és ezek a képek a hatnak ránk. A szavak szerepe itt csak másodlagos, éppen csak egy pillanatra törik meg a fény-varázst.

Jó napot kívánok, sziasztok, szeretettel és tisztelettel köszöntök mindenkit, itt a KÖZépPONT-ban! Ezen a helyen egy kiállítás nyílik most meg, az első ilyen e hely történetében. A kiállítás neve Fény Tárház. A megnyitó beszédet tőlem halljátok, de én csak a szavakat adom a mai naphoz, a fotók, a kiállítás ötlete, elrendezése mások munkája. És a következőkben olyasvalakiről is beszélek, akit én magam nem ismertem. Habár az igaz, sok mesét, történetet, mondhatni legendát hallottam róla. 

Ezek a képek itt körülöttünk, egy szellemiségből fakadnak. Egy olyan szellemiségből, amit túlmutat rajtunk, túl a fotók készítőjén, túl ezen a kiállítóhelyen. Valami „örök”, állandóan ható szellem járja át őket, s keres utat hozzánk, nézők, befogadók felé.

Amikor szembe állunk egy fotóval, amikor hosszan nézzük, amikor elmerengünk rajta, valami hat ránk. És ez a hatás, ez a bennünk kialakuló érzés, gondolat, késztetés, ez az amiért ezek a fotók elkészültek. Mi magunk, a kiállítás részei, szereplői vagyunk, mi zárjuk be azt az áramkört, ami által kifejtődik a hatás. Hogy ennek a természete miben áll, azt ki-ki maga éli át, kinek-kinek a saját állapota, hangulata, tudása és tapasztalata kap egy-egy fénysugarat, és mint valamiféle prizmán megtörve, szóródik tovább, kifelé vagy befelé, előre vagy hátra, fölfelé a magasba, vagy lefelé a mélybe.

Színek és pillanatok találkoznak itt. A természet és az emberek kötődnek össze. Általunk. Általunk, megfigyelők, látogatók által.

De ez a kiállítás nem csak az „örök” dolgokról szól, nemcsak a fennkölt magasságokban jár. Emlékezés is, tisztelgés is, folytatás is. Emlékezés a fotók készítőjére, tisztelgés a világhoz való hozzáállása előtt, és folytatása annak a munkának, ami közösen kezdődött évtizedekkel ezelőtt.

A fotókat Bach Melitta készítette. Az itt lévők közül többen is ismerték, mások talán most hallják először a nevét. Néhány hete múlt nyolc éve, hogy itt hagyta ezt a földi világot. Az ő munkái, az ő alkotásai láthatók itt. Hosszú éveken át dolgozott fotósként, sokáig a Kiscelli Múzeum munkatársaként. Rótta a városi utcákat, fotózta a megörökítésre méltó házfalakat, a megmaradt régi tereket. De ezek, a most kiállított munkák egy későbbi korszak termékei. Amikor a világot kezdte el máshogy nézni, máshogy látni, és igyekezett olyan alkotásokkal, művekkel előállni, ami mások számára is elérhetővé, megérthetővé teszik ezt a látásmódot.

A közös szál, ami e helyhez köti Melittát, nem is elsősorban a fotókból, mint inkább ebből, az egész mögött meghúzódó látásmódból fakad. A közös munkával eltöltött évek, az ezredforduló körüli években közösen üzemeltett TárHáz, majd a MI-TI-ÉN Társaság és az abból kinövő Alapítvány, mind-mind ennek a szellemiségnek egy-egy megnyilvánítási kísérlete volt. És aki a Melitta mellett ebben dolgozott: Sáfrány Zsuzsa volt. Az ő kettejük barátsága, szellemi rokonsága adta e sok-sok mindennek az alapját. Csatlakoztak mások is köréjük, sokan ma is itt vannak közülük.

Éppen ezért született az a döntés, hogy ezen a helyen, itt a KÖZépPONT-ban ez legyen az első kiállítás. Emlékezésként, tiszteletadásként és a folytatás szándékának kifejezéseként.

Változás és folytonosság. Az emberi létezés alapjai, a világ mibenlétének a nagy kérdései, ezen folyt sok gondolkodás a közös munka során. És nem csak gondolkodás, ötletelés, hanem hétköznapi munka is, cselekvés, szervezés, közösségépítés. És ezen a ponton már részben meg is valósult a folytonosság. Hisz ahhoz, hogy ez a kiállítás itt létrejöjjön, tucatnyi ember munkája kellett. Jöttek első szóra régi barátok, ismerősök, de jöttek sokan innen a környékről, a házból, az utcából, vagy csak úgy valaki, aki éppen a boltban vásárolt. Épült egy kis közösség, kiállítás-építő avagy „bolt kiürítő” társaság. Mindenkinek nagyon őszintén, hálásan köszönjük a munkáját.

A megfogható és a megfoghatatlan, a kézzelfogható és a csak áttételesen megtapasztalható valóság. E körül forog e sok-sok kép, vagy tán más körül? – ki tudja. Ha valaki számára inspiráló, ihlető, ösztönzőleg ható, már el is érte a kiállítás a célját. Gyógyulhatunk, kiteljesedhetünk, egészebbé, egészségesebbé is válhatunk általuk. Talán.

Mindenki számára kicsit mást mond, s talán valahol mégis ugyanazt.

Fogadják, fogadjátok e képeket olyan szabadon és szeretettel, ahogy az alkotó és a kiállítás létrehozói szánták.

* * *

A kiállítás ma, holnap és holnapután tekinthető meg. Van egy kis remény, hogy másol, hosszabb ideig is látható lesz, erről – amint valami bizonyosat tudunk – hírt adunk.

Most pedig következzen egy kis komolyzene, némi áthallással. A névrokonságon túl, nem tudunk szorosabb kapcsolatról, de a megnyitóhoz úgy éreztük, Johann Sebastian Bach zenéje passzol. Akik előadják: Németh Zsuzsanna és Kékesi Judit. 

A zene után egy percnyi csöndet tartunk, elmondok még egy-két technikai információt, és rögtön birtokba is vehető a kiállítás."